Baietelul-acadea si o fapta minunata   Viata e frumoasa! Da copii, sa stiti ca viata e frumosa si acest lucru vi-l spun eu, un catel! Dar, de fapt, cine sunt eu? Sunt un catel simplu ca toti cateii de pe strada si nu pot spune ca am ceva aparte. Da... hâm, chiar nu cred! Am si eu doua urechi pleostite si o codita vesela. Nu pot spune despre mine nici ca sunt frumos sau dragalas, nici ca fac giumbuslucuri. Abia acum am învatat sa dau labuta! Si tot acum am primit si un nume! Ma cheama „Ala micu”. Stiu ca nu e un nume prea deosebit, dar în el eu vad toata dragostea noilor mei stapâni. Înainte nici nume nu aveam si ma uitam cu invidie – stiu ca nu e prea frumos, dar tare eram suparat pentru ca vedeam alti câini care purtau cu mândrie zgarzi stralucitoare, lese colorate si aveau privirile încrezatoare. Dar mai aveau ceva! Ceva drag lor: aveau un stapân care îi chema ori de câte ori le era foame, ori de câte ori le era frig sau îi chema doar ca sa îi mângâie. Eu nu aveam nici nume, nici parte de mângâiere. Ce mult mi-ar fi placut si mie o mângâiere sau o vorba de alint. Sa ma simt si eu iubit! Dar nu va întristati copii, caci toate suferintele mele au luat sfârsit. Da, serios! Nici mie nu-mi vine sa cred! Chiar asa! Acum stau si ma gândesc cum un accident teribil de masina mi-a schimbat destinul. De fapt, a mai fost cineva implicat în schimbarea destinului meu! Cineva special! Un baietel. Hmmm, si ce frumos mai mirosea acel baietel! Mirosea a acadea! Da, da! Exact cum va spun: a acadea; stiu ce zic pentru ca nasucul meu este tare nazdravan si simte toate mirosurile. Dar, parca, pe lânga mirosul de acadea, mai mirosea a ceva.... Dar a ce, oare? Parca îmi aduc aminte... Da, da, mai mirosea a bunatate! Da, exact, asa mai mirosea micul meu prieten! A bunatate! Parca era o bucatica din cea mai dorita mâncare de catel! Voi, dragi copii, cunoasteti acest miros? Noi, cateii, avem un miros foarte dezvoltat si recunoastem imediat omul bun sau omul rau! Ei bine, baietelul care m-a salvat mirosea numai si numai a bunatate. Din cap, pâna în picioare. Dar sa va zic mai bine cum s-au întâmplat lucrurile. Eram, în aceea zi de toamna mohorâta, foarte trist si suparat. Ma gândeam cum umblu eu pe strazi asa fara nici un rost: azi prin centrul orasului, mâine în Simeria sau în Ciucului, cautând ceva sa-mi astâmpar stomacul care facea o mare harmalaie. Treceam – cum va spuneam – cu toate aceste gânduri  prin fata unei scoli. Era plin de copii, care mai de care mai bucurosi ca s-au terminat orele. Uitându-ma cu frica, ca nu cumva sa ma aleg cu o uitatura urâta sau chiar cu un picior în stomac, nu am observat masina care, a demarat în mare graba si m-a lovit. În urma loviturii am ramas fara simtire si am vazut cu tristete cum soferul nici macar nu s-a oprit sa vada ce mi s-a întâmplat, desi vazuse ca m-am lovit tare rau. Si uite asa, dragi copii, am ramas eu singur-singurel, plin de sânge si fara simtire în plina strada. Am ametit si culorile au început sa se schimbe în jurul meu, ma durea chiar si burtica, iar un picior nu-l mai simteam deloc! Trebuia sa fac ceva, sa-mi adun ultimele puteri si sa ma ajut, caci stiam ca daca eu nu o fac, atunci cine sa ma ajute?! Am strâns tare din dintisori si am ridicat capul sa vad ce-i cu piciorul meu, dar ce-am vazut în jurul meu m-a îngrozit tare. Erau adunati tot felul de copii acolo. Unii mai mari, altii mai mici. Unii dintre copii ma priveau cu mare scârba – probabil ca sângele le facea mai mult rau decât durerea mea – iar altii aveau pe fete niste zâmbete batjocuritoate pe care nici pâna acum nu le-am înteles. Dar, printre acesti copii erau si priviri care îmi aratau compasiunea si parerea de rau pentru ceea ce mi s-a întâmplat. Ei bine, dragi copii, din aceea multime s-a desprins un baietel care m-a învelit cu haina lui mirosind a acadea si m-a luat în brate. Caldura lui m-a învaluit si am cazut într- un somn greu. Când m-am trezit – peste un timp, cred eu destul de îndelungat – ma aflam într-un loc cald si frumos, ma aflam într-o casa de oameni. Acolo doi ochi asteptau sa-i întâlneasca pe ai mei. Erau ochii baietelului de acadea... Acum m-am facut bine. Am si eu casa mea, am si eu prietenul meu, am si eu osul meu pe care îl rod multumit de fiecare data. Dar lucrul care îmi aduce cea mai mare fericire este faptul ca nu las sa treaca o zi fara sa îi multumesc prietenului meu pentru ca m-a salvat si ma iubeste. Cum îi multumesc? Ei bine, acest lucru va trebui sa îl aflati voi singuri, dragi copii, atunci când veti avea un prieten catel! Különös történet egy cukorkaszagú fiúval   Az élet szép! Igen, kedves gyerekek, higgyétek el, az élet szép, én mondom nektek, én, a kiskutya! Hogy ki is vagyok én tulajdonképpen? Hát egy olyan kiskutya, mint az utcán ténfergo bármelyik kutyus, nincs rajtam semmi különös. Hmgen... vau, azt hiszem! Van két lógó fülem meg egy virgonc farkincám. Nem mondhatnám, hogy szép vagy kedves vagyok, és nem is nagyon bohóckodom. Alig tanultam meg pacsit adni! És most lett már nevem is: A kicsi – így szólítanak. Tudom, hogy nem valami különleges, de számomra új gazdáim egész nagy szeretetét jelenti. Ezelott még nevem sem volt, s irigykedve néztem, tudom, hogy nem szép dolog, de nagyon szomorú voltam, amikor láttam azokat a csillogó nyakörveket viselo, színes pórázokon vezetett, büszkén lépkedo kutyákat. S még valamijük volt! Valami nagyon kedves nekik: a gazdájuk, aki mindig tudja, mikor éhesek, mikor fáznak, mikor kell egy kis simogatás. Nekem sem nevem, sem, aki simogasson. Pedig, hogy szerettem volna, ha valaki megsimogat, kényeztet, szól egy jó szót hozzám... Éreztem volna, hogy szeret valaki! Ma már el sem hinném! Tényleg! Az jár a fejemben, hogy egy szörnyu autóbaleset mennyire megváltoztatta a sorsomat. Valójában még valakinek volt ehhez köze! Egy nagyon-nagyon különleges kisfiú. Hmmm, micsoda finom szaga, pardon illata volt neki! Cukorkaszagú! Igen, nem viccelek, éppen, pontosan cukorkaszaga volt; tudom, mit beszélek, mert az én orrom soha nem csal, minden szagot felismer. No de a cukorkaszag mellett mintha más is áradt volna belole... Vajon mi lehetett az? Kezdek emlékezni... Igen, igen, a jóság szaga! Éppen úgy. Kis barátom jóságszagú volt. Jóságszagú! Mint a legeslegfinomabb kutyaeledel! Tudjátok, milyen az? Mert nekünk, kutyáknak igen fejlett a szimatunk, és mindjárt felismerjük, ki a jó ember, s ki a rossz! Nos, az én megmentom, az a kisfiú tetotol talpig jóságszagú volt. Inkább elmesélem, hogy történt. Azon a borús oszi napon én igen szomorú és bánatos voltam. Keseregtem, hogy milyen céltalanul odöngök az utcán: hol a városközpontban, máskor Szemerján, aztán a Csíki negyedben keresgélve valami csillapítót nyughatatlanul korgó-lármázó hasamnak. Ezen töprengtem, mint mondtam, s eljutottam egy iskola elé. Tele volt gyermekekkel, egyik vidámabb, mint a másik, mert véget ért a tanítás. Óvatosan lépkedtem, nehogy csúful nézzen vagy éppen hasba rúgjon valaki, ezért nem vettem észre a hirtelen odakanyarodó autót, amelyik el is gázolt. Az ütéstol már nem éreztem semmit, s szomorúan állapítottam meg, hogy az autóban ülo ember meg sem állt, hogy megnézze, mi történt velem, pedig látta, hogy elütött. Nos, kedveseim, így maradtam én egyes-egyedül az utcán, vértócsában, eszméletlenül. Elszédültem, a dolgok körülöttem a szivárvány minden színében keringtek, még a hasam is fájt, az egyik lábamat meg egyáltalán nem éreztem! Tennem kellett valamit, összeszedtem minden összeszedheto eromet, hogy segítsek magamon, mert tudjátok... ki más segítene rajtam, ha nem én magam?! Összeszorítottam a fogam, felemeltem a fejem, hadd lám, mi van a lábammal, de rettenetesen elborzadtam attól, amit láttam. Mindenféle gyermek gyultek oda. Nagyobbak, kisebbek. Egyik-másik undorral nézett rám – biztosan jobban irtózott a vértol, mint amennyire nekem fájt–, mások pedig gunyorosan mosolyogtak, hogy miért, azt mai napig nem értem. Azért voltak köztük olyan gyerekek is, akikneka tekintetébol az együttérzés, a sajnálat sugárzott. Ebbol a gyermeksokaságból kivált egy kisfiú, aki betakart az o cukorkaszagú kabátjával, és ölbe vett. Az egész testemet átjárta az o melege, mély álomba estem. Amikor magamhoz tértem – azt hiszem, elég sok ido után –, meleg, kellemes helyen voltam, emberek házában. Kedves szempár várta, hogy szembenézzek vele. A cukorkafiú szeme nézett rám... Most már jól vagyok. Van már házam, s barátom is, meg csontom is van, melyen mindig elégedetten rágódom. A legnagyobb boldogság azonban számomra az, hogy minden áldott nap megköszönhetem a barátomnak, hogy megmentett és szeret engem. Miként köszönöm meg? Hát ezt magatoknak kell kitapasztalnotok, kedveseim, amikor majd lesz egy kutyabarátotok! Pentru dresajul cu lesa trebuie sa aveti rabdare! A sosit momentul sa-l învatam pe prietenul nostru patruped sa mearga frumos în lesa alaturi de noi, ca sa arate ca este un catel bine educat.  Bun, sa trecem la treaba, asadar va repet: nu va grabiti niciodata, dragii mei! Întotdeauna cu rabdare si exercitiu veti avea rezultatele cele mai bune. Daca îl grabiti pe catel si-l veti brusca, atunci se va speria si mereu când vreti sa exersati ceva cu el, catelul se va ascunde aratându-va clar ca nu-l intereseaza lectiile de dresaj. Tot cu pasi mici ati exersat ca prietenul vostru sa mearga cu zgarda la gât fara sa fie deranjat sau fara sa muste din ea. Luati lesa de fiecare data când sunteti în preajma catelului si jucati-va cu ea în fata lui, chiar puteti sa i- o dati sa se joace singur cu ea. Când vreti sa-l scoateti afara, în timp ce îl strigati sau îi spuneti ca mergeti afara, puneti mâna si pe lesa în asa fel ca el sa vada acest lucru. Cu timpul catelul îsi va da seama ca ori de câte ori iese afara este însotit de lesa, sau nu iese afara decât daca vine si lesa cu el! Este de fapt un joc transformat în reflex, pentru ca trebuie sa stiti ca un câine întotdeauna se bazeaza pe reflexele sale. Tot din joaca prindeti lesa de zgarda si faceti câtiva pasi tragându-l usor catre voi. În momentul în care se încapatâneaza sa vina atunci va opriti, lasati lesa moale si-l ademeniti cu biscuiti. În tot acest timp felul cum vorbiti cu el este foarte important. Trebuie sa-i dati încredere si sa vorbiti frumos cu el ca sa se simta în siguranta, caci, daca nu, va crede ca lesa este ceva „rau” pentru el. Dupa cel putin 2 saptamâni de exercitii zilnice veti fi cel mai multumit dintre toti copiii, caci prietenul vostru, patrupedul, merge în lesa alaturi de voi. Dar, cum v-am mai spus, trebuie sa aveti rabdare. Elorebocsátom, sok türelemre lesz szükség a pórázon járás megtanításához Eljött az ideje, hogy négylábú barátunkat megtanítsuk szépen, a lábunk mellett jönni, mint egy jólnevelt kutyához illik ugyebár. Ismétlem tehát: soha nem szabad sietni, kapkodni! Mindig türelmesnek kell lenni, így lehet a legjobb eredményeket elérni. Ha siettetitek a kutyust, ne adj isten, lökdösitek, akkor az megijed, és valahányszor gyakorolni akartok majd vele, el fog bújni – így jelzi, hogy nem érdekli ot az idomítás. Apró lépésekben szoktattátok meg barátotokat a nyakörv viselésére, hogy az ne zavarja és o ne harapdálja, szabadulni akarván belole. Ahányszor a kutyus közelébe mentek, legyen nálatok a póráz, játsszatok vele elotte, oda is adhatjátok neki, hadd játsszék egyedül is. Amikor ki akarjátok vinni, miközben szólítjátok vagy mondjátok neki, hogy sétálni mentek, mindig tegyétek a kezeteket a pórázra úgy, hogy o is jól lássa ezt. Idovel a kutyus megtanulja, hogy valahányszor sétálni megy, a póráz is elkíséri. Azazhogy nincs séta póráz nélkül! Tulajdonképpen a játék átalakul reflexé. Tudnotok kell, hogy a kutyák mindig a reflexeikre alapoznak. Szintén játszva kapcsoljátok a pórázt a nyakörvre, és lépjetek néhányat, enyhén húzva magatok felé a kutyát. Mihelyt megmakacsolja magát, álljatok meg, lazítsátok a pórázt, és kínáljátok keksszel. Nagyon fontos, hogy mindeközben miként szóltok hozzá. Szelíden kell beszélni vele, a bizalmát megnyerni, hogy érezze magát biztonságban, ellenkezo esetben azt fogja megtanulni, hogy a póráz „rossz dolog”. Meglátjátok, két hét sem telik el, s ti lesztek a legboldogabb gyerekek, hiszen négylábú barátotok fegyelmezetten lépdel majd a lábatok mellett. Persze, mint már mondtam, nagyon sok türelem kell ehhez. Si un catel poate racii si chiar sa faca febra Sper ca nimeni dintre voi nu a uitat cum încep întotdeauna întâlnirile noastre, si anume cu îndemnul de a iubi natura si animalele. Bravo, copii! De la natura si animale, astazi ne întoarcem la catei si, mai ales, la sanatatea lor pentru ca si la ei este ca si la voi, dragi copii. Trebuie sa aveti grija, mai ales acum iarna, sa nu raciti, sa va îmbracati cum trebuie ca sa nu ajungeti la doctor din cauza ca va curge nasucul sau aveti febra. Ei, la catei, bineînteles, depinde de felul si rasa lor. Exista situatii în care pot ajunge sa le curga nasucul si chiar sa aibe febra. Sunt rase de câini micuti si cu parul scurt care pot avea probleme din cauza expunerii la frig sau ger, de aceea s-au inventat hainutele pentru catei! Da, sa stiti ca nu este vorba despre o moda, ci, mai degraba, despre nevoile pe care le are un catel. Spre exemplu, un câine pechinez cu parul scurt, în momentul în care este scos la plimbare pe zapada si la o temperatura cu multe grade sub 0, este bine sa aibe o hainuta cu care sa poata fi îmbracat, sa nu-l lasati sa bea apa din baltile înghetate de pe strada si sa nu stea mai mult decât are nevoie. Poate racii foarte usor si atunci va începe sa tuseasca, iar în momentul când auziti acest lucru si vedeti ca-si pierde si pofta de mâncare, atunci este cazul sa veniti la cabinetul medical veterinar. La polul opus, exista însa rase de câini, precum Malamutul de Alaska, care sunt foarte obisnuite cu temperaturile scazute. Malamutul de Alaska adora sa stea în zapada, se joaca cu placere la minus 30 de grade si doarme în noptile geroase afara fara niciun fel de problema. Întotdeauna trebuie sa cititi cât mai multe despre catelul vostru, despre nevoile lui si daca aveti nelamuriri, eu, doctorul cateilor si prietenul vostru, sunt mereu lânga voi. A kutyák is meghulnek, belázasodhatnak Remélem, nem felejtettétek el, miként indulnak találkozásaink, vagyis ezzel a felkiáltással: Szeressük a természetet és az állatokat! Jól van, ügyesek vagytok! A természetbol és az állatoktól ma visszatérünk a kutyusokhoz, mégpedig az egészségükhöz, mert ok is éppen olyanok, mint ti, kedves gyerekek. Vigyáznotok kell, különösen télen, nehogy megfázzatok, öltözzetek fel jól, nehogy az orvosnál kössetek ki csorgó orral, lázasan. Nos, a kutyáknál ez a dolog a fajtától függ. Van, amikor a kutyának is csorog az orra, és még be is lázasodhat. A rövid szoru, kis testu kutyák bizony érzékenyek a hidegre, a fagyra, ezért találta ki az ember a kutyakabátot! Nem, nem divathóbort ez, némely kutyának valóban szüksége van rá. A rövid szoru pincsinek például, ha fagypont alatti homérsékleten a hóban kell sétálnia, bizony jó, ha van rajta egy kabátka, s nem hagyjuk a befagyott pocsolyákból lefetyelni, s nem is szabad sokáig kinn tartani. Igen könnyen megfázik, s aztán köhögni is kezd. Amikor meghalljátok, hogy köhécsel és étvágya is csökken, bizony rögtön gyertek el az állatorvosi rendelobe. A másik véglet az alaszkai malamut fajta, mely imád a hóban lenni, vidáman játszik akár mínusz harminc fokon is, a fagyos éjszakákat minden további nélkül átalussza kint a hidegben. Olvassatok minél többet a ti kutyátokról, tájékozódjatok, mire van szüksége, s ha valamit nem értetek, én, a kutyadoktor, a ti barátotok, mindig készen állok hasznos tanácsokkal 2012 © Asociatia pentru animale „NEZ PERCE” [toate drepturile rezervate] TERMENI SI CONDITII