1877. augusztus 9-éről 10-ére virradóra rettenetes atrocitás rázta meg a világot: az ember bestiális kegyetlenséget követett el. A Nez Percé indiánokat elüldözték szülőföldjükről, ahol évezredek óta éltek, amolyan „állatkertbe”, rezervációba terelték őket. Területeik kilencven százalékáról kellett lemondaniuk, életterük földjét, bár az övék volt, nem nevezték „saját földjüknek”. A mai Románia területénél három-négyszer nagyobb területről van szó. Csaknem nyolcszáz indiánból álló, hatalmas tömeg indult meg akkor. Élükön az egyik legügyesebb szellemi vezetővel, Chief Joseph főnökkel tették meg talán minden idők legkegyetlenebb menetelését. Nők, gyermekek, öregek vonultak, híres Apallosa- lovaikból alig egypárat vihettek magukkal. Több mint 1200 mérföldnyit gyalogoltak, nyolc államon át, mindig ügyelve, nehogy a fehérek szövetségi hadainak útját keresztezzék. Azon a bizonyos éjszakán éppen néhány napos pihenőre készültek, miután nyugalmasabb vidékeket keresve átjutottak a hegyvonulatokon. Igen ám, de nem tudhatták, hogy a közeli erdőségben a szövetségi haderők katonái rejtőznek, akiket éppen azért plántáltak oda, hogy meggyőzzék az indiánokat, fogadják el a szövetségiek feltételeit. Sokukat, öregeket, gyermekeket, terhes nőket álmukban lőtték agyon, de végül a nez percé indiánoknak mégis sikerült visszavonulásra kényszeríteniük a katonákat. A nez percé indiánok útja 1877. június havától októberig tartott, soha ennyi időt embercsoport nem volt kénytelen menekülni az emberi telhetetlenség elől. Annak a törzsnek jutott ez osztályrészül, mely mindig tisztelte valódi értékeit, a természetet és az állatokat. Ez az út minden időkben a kék bolygó valamennyi gondolkodó és érző lénye számára mérföldkő kell hogy legyen. Nem szabad elfelednünk, hogy ezek az emberek öröktől fogva az állatokkal teljes szimbiózisban éltek, elnyerték az állatok tiszteletét. Egyesületünk éppen a nez percé indiánok által képviselt értékek, az állatokkal, a természettel, a földdel való kapcsolatuk tiszteletére vette fel a NEZ PERCE nevet. Ők akkor kegyetlenül hosszú utat voltak képesek megtenni, túlélni, így hát mi, egyesületünk tagjai úgy érezzük, felelősséget vállalhatunk a környezetünkben élő állatok iránt. Elindultunk egy úton, melyen örömmel haladunk, szeretjük és tiszteljük az élet bármilyen megnyilvánulási formáját, teljes mértékben ellenezzük a tudatlanságot, az emberi telhetetlenséget, s megvetjük azokat, akik azt hiszik, csupán mert emberek, mindeneknél felsőbbrendűek. Kötelességünk megtanítani gyermekeinknek, hogy az állatok a földgolyó nagy családjának lélekkel megáldott tagjai. A pénz, ami csak az ember sajátja, nem jogosít fel arra, hogy azt mondjuk: nekünk minden kijár, miénk a világ! Múltbeli tetteink őseink cselekedetei, most épülő jelenünk gyermekeink jövőjének csírája. Nez Perce Állatvédő Egyesület HORIA Kraus elnök 2012 ©¨NEZ PERCE Állatvédo Egyesület [minden jog fenntartva] KÓBORKUTYA MENHELY Sepsiszentgyörgy TERMENI SI CONDITII