2012 © NEZ PERCE Állatvédo Egyesület [minden jog fenntartva] Kóborka - Csicsi Óvodásoknak és elemistáknak szóló folyóiratunk. A kiadvány olyan témákat taglal, melyek hozzájárulnak a gyermekek állatokkal és az irántuk való emberi felelősséggel kapcsolatos neveléséhez. Iskolai kóborlások kutyákkal... A Nez Perce Egyesület 2011-ben indított sikeres kóborkutyás programjainak egyike a gyerekek ilyen irányú nevelését célozta. Az Iskolai kóborlások kutyákkal... elnevezésű program során sepsiszentgyörgyi óvodákba, elemi osztályokba látogattunk el a szépmezői menhely kutyáival. Őzike és Maxi volt a két főszereplő, mindkettejüket külön kiképezték ezekre a tevékenységekre. A kóbor kutyákról tartott órák, pontosabban nyílt leckék 2011 októberében indultak, amikor is Őzike és Maxi az Ady Endre-iskola és a Székely Mikó Kollégium kisdiákjait kereste fel, nem kis sikert aratva az interaktív találkozókon. A száznál is több gyermek kérdéseket tehetett fel a kóbor ebek életéről, gondjairól, de főként az emberek hozzájuk fűződő felelősségéről, hiszen a jelenséget, a kutyák otthontalanságát éppen az ember okozza. Az Iskolai kóborlások kutyákkal... nevű program célja a nevelés és a szórakoztatás, megpróbáljuk a gyermekeket közelebb hozni a kutyákhoz, hogy megértsék az állatokkal szembeni felelősséget. Horia Kraus, a Nez Perce Állatvédő Egyesület elnöke így nyilatkozott a gyermekek szerepéről a változás elérésében: „Mi, emberek közvetlenül felelősek vagyunk az ún. kóbor kutya jelenségért. Köztudott immár ez a dolog, és mindenki érti. A mi gyermekeink fogják megváltoztatni a világot a mi mostani tudatos befektetésünk nyomán!” A Nez Perce Egyesület együttműködésre kéri a tanügyieket az állatokról, környezetünkről szóló nyílt leckék megszervezésében. Nem kell mást tenniük, csak telefonáljanak a 0769 065 095-ös számra, hogy egyeztessenek a menhely kutyáival való találkozóról. Látogatóban a Pinokkió-óvodában, az Ady Endre-iskolában, az illyefalvi általános iskolában Nyitott kapuk napja Látogatóban a kóborkutya- menhelyen A Kóborkutya-menhely időszakonként megszervezi a NYITOTTKAPUK NAPJÁT. E napokon játékokat és vetéledőket, kutyaidomítási bemutatókat stb. szervezünk. Várunk minden állatkedvelőt, és különösképpen a kutyaszerető embereket! Vigyél haza! Kutya-örökbefogadás A Vigyél haza! program folyamatos, és célja ösztönözni a menhely e célra előkészített, beoltott kutyáinak örökbe fogadását. A menhelyen az örökbefogadási arány jelenleg 30 százalékos. P R O G R A M O K TERMENI SI CONDITII